Bodáné Tajthy Krisztina
Ügyvezető, BNL Start Partners

2002-ben szereztem közgazdasági diplomát a Miskolci Egyetemen, majd elég gyorsan az IT szektorban találtam magam, ahol elsősorban belső pénzügyi rendszerek kialakítása és operatív működés igazgatása területein dolgoztam. Az IND Kft. operatív vezetőjeként részt vettem a cég tőkebevonási köreinek lebonyolításában és az exit folyamatokban, ezzel párhuzamosan pedig 2010-től az Észak-magyarországi Informatikai Klaszter, a regionális IT vállalkozásokat tömörítő szervezet menedzsmentjét is elvállaltam. 2017-ben lettem az akkor induló miskolci inkubátroház, a BNL Start igazgatója, melyet az IND korábbi vezetőivel - Vinnai Balázzsal, Nyíri Józseffel és Bálint Viktorral - valamint az Indextools korábbi tulajdonosával - Szőke Mártonnal - közösen irányítunk. A BNL Start az elmúlt 2 év alatt 6 induló start-uppal kötött inkubációs megállapodást és adott finanszírozást főleg, de nem kizárólag FinTech projektekhez. 2019-ben a Hiventures Zrt.-vel is elindítottunk egy közös finanszírozási terméket is, aminek lényege, hogy co-invesztíció keretében 14 millió Ft induló tőkéhez juthatnak a start-upok.
Vissza a(z) Pénzügyi Tudatosság Diákfórum 2019 - Miskolc oldalára